Hazautam karácsonyra

Most egy kis időre végre hazaérkeztem a családomhoz és a barátaimhoz. A haza út kicsit döcögősre sikeredett, de végül csak megoldottam. A beszállókártya kiváltásához csekélynek éppen nem mondható 40 perc sorbanállás kellett mire rám került a sor. Ott a kedvesen mosolygós néni 5 perc alatt mindent elintézet, igen ám de a kapott beszállókártyámon nem szerepelt se sor se ülésszám. Kérdésemre elmondta, hogy több jegyet adott el a Malév, így várólistás vagyok. Na, kezdhetem az imádkozást, hiszen a sok sajt nem bír ki még egy fél napot a bőröndben. Nem nagy meglepetésemre a gép késett 1,5 órát, és akkor közölték, hogy sajnos a várólistások ma nem utazhatnak. Ilyenkor mit csinál az ember?? Mosolyog!!!! Mi mást tehet? Csak megoldom valahogy a hazautat, mert én igenis haza szeretnék menni...A pultnál lévő holland uriemberhez mentem, akinél én már vagy az ötödik voltam, hogy most mi a teendő. Szépen, nyugodtan, mosolyogva elmondta nekem, hogy milyen variációk vannak. Hangsúlyozom kedvesen, mosolyogva. Lényeg a lényeg, hogy sikerült végül felférnem a gépre, volt még annyi szabad hely. Örültem is neki, gondoltam, akkor ezt egy jó kis magyar borral megünneplem. "Mit adhatok inni?" kérdésre azonnal egy borral válaszoltam. Reakció: "Narancslé, alma, víz". Csak ennyi, ilyen nyersen, semmi mosoly az arcon. Biztos fáradt szegény, egész nap talpon van, sztrájk is betett neki, no de hogy még semmi iható sincsen :) És még a másik két légiutaskísérő sem ereszt meg egy mosolyt? El sem tudom képzelni mi történt volna, ha a beszálás előtti pultnál nem egy holland hanem egy magyar ember ült volna... Remélem csak én fantáziálok.
1,5óra múlva éreztem a kerekek földre érkezését és a fékezés okozta erőt. Kinéztem az ablakon, és elolvastam: Budapest Ferihegy. Akkor itthon vagyok végre...
Első tapasztalataim igen furcsák voltak: nagyon örültem, hogy itthon vagyok, a körülöttem lévő összes ember nyelvét megértem. És a város...az én kis Budapestem, milyen mocskos...Észre sem vettem eddig, hogy ennyire. Itt egy eldobott rágó, ott egy kutyaürülék, amott meg egy üres kettétört sörösüveg. Nem mondom, kint is van néhol ilyen látvány, de nem délben! Este mikor mindenki alszik a várost szépen kitakarítják, rendbe teszik, így másnap már egy tiszta városban sétálhat az ember. A nép a szemetet nem az utcára dobja, hanem a szemetesbe rakja. Tele van a kuka, akkor viszi tovább a következőhöz, nem pedig mellé dobja. Úgy érzem sokat kell még fejlődni a magyar népnek. Sokat a nevelésben, az egymásra figyelésben. Mekkora mosolyt sikerült csalni a morgós kedvű eladó arcára, mikor kimondtam: Boldog Karácsonyt!
Minden kedves barátomnak, ismerősömnek is nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és boldog, egészségben gazdag új évet kívánok.

Aki nem tudná...

Az élet kiszámithatatlan...Nem tudni, mit fog hozni, mit fog vinni..........
Nekem most úgy alakult, hogy egy időre mellőznöm kell szeretett országomat, otthonomat, barátaimat és új, saját életet kell kialakitanom egy számomra teljesen idegen országban, Hollandiában. Már itt élek és dolgozom 3,5 hónapja (kimondani is furcsa) és mi minden történt közben... új lakhely, új környezet, új munkahely, diploma, új ismeretségek,... De ezekről majd később, részletesebben.
Hogy mi késztetett arra, hogy kijöjjek? Jó kérdés, de a válasz eléggé összetett. Annyi minden játszott közre a döntésemben, hogy felsorolni nem lehet. Az elsődleges szempont a tanulás volt, mert úgy vélem jelen helyzetben külföldön kaphatom meg azt a tudás, amit kamatoztatva hazavihetek magammal, és egy jobb ország elérése érdekében hasznosithatok. Hiú ábránd egy jobb ország??? Nem hiszem. De ezért nagyon sokat kell még tennünk, és ha csak egy csepp vagyok a nagy tengerben, az is sokat számithat. Másik ok, amiért kijöttem a magam ismét megtalálása, elfogadása az életben és jobbátétele. Otthon nem tudtam volna megtenni? Talán. De most igy döntöttem, az idő majd igazolja, hogy a döntés helyes volt-e vagy sem. Menekülés? Ezt sokszor kérdezem meg magamtól. De mitől menekülnék? Magamtól? Hisz itt is magammal vagyok. És a barátaim is otthon vannak, akik sokszor mellettem állnak. Ezek mérlegelése után úgy gondolom, hogy a menekülés nem ok.
Csak röviden akartam válaszolni egy két kérdésre, amely felmerült pár ismerősömben. Ez a kis, kicsit mélyre sikeredett bevezető elég lesz, legközelebb kicsit vidámabb témával fogok előrukkolni, hiszen az élet szép, vagy nincs igazam??? :)

Miért hoztam létre a blogot?

Kedves olvasó barátaim!

EI: Az esetleges, nagyon ritkán előforduló helyesirási hibákért, azaz gépelési hibákért felelősséget nem vállalok!!!

Mára igencsak divattá vált a blog. No, de nem ezért gondoltam, hogy inditok egyet, hanem mert szeretném megosztani veletek az életem apró örömeit illetve bánatait. Szeretném, ha ez a blog kis betekintést adna az én életembe, gondolataimba, érzelmeimbe, és abba a környezetbe, amibe csöppentem. Nem mellesleg a részemről nagyon fontosnak tartott baráti kapcsolattartás egyik formájának tekintem ezt a megoldást.
De az igazi ok, amiért létrehoztam a blogot, hogy kényszeritettek rá!!! Ostorral, fenyegetésekkel, ékes szólásokkal...Egy ember... :) Ő tudja magáról hogy kicsoda, nem kell megneveznem. Hogy mostantól, amikor elkap az ihlet, amikor jön újabb fenyegetés irni fogok. Remélem lesznek akik olvassák majd.....