Munka terén alakulnak a dolgaim. Ért pár siker, amely új lendületet adott, a munkatársaim is nagyon megdícsértek. Ez minden embernek jól esik szerintem, és sarkallja az embert a továbbdolgozásra, új területek felfedezésére. Az ember így tudja, hogy amit csinál annak van értelme, megbecsülik. Amint az ember nem érez megbecsülést a munkájában nem tud rendesen és szeretettel dolgozni, csak időtöltésnek jár be a munkahelyre. Sajnos ezt tapasztaltam annó otthon (és lehet, hogy tapasztalni is fogom, azon leszek, hogy ne).
Elég pörgössé sikerültek az elmúlt napjaim. Hétfőnként holland tanárhoz járok munka után, 3 órán keresztűl tanulom a nyelvet. Munka után fárasztó tud lenni, de valami valamiért. A baj az, hogy a tanárhoz nekem kell menni, aki kb 1OO km-re van a munkahelyemtől és a lakásomtól is ugyanannyi. De szeretem csinálni, igaz hétközben munka után, mikor hazajövök nem nagyon tudom magamat rávenni a szavak tanulására. Még edzem magam e téren, és napról napra többet értek meg a hollandból. Beszélni nem tudom mikor fogok, de próbálkozom.
Felvettem a kapcsolatot itteni magyarokkal is. Már volt szerencsém találkozni egy fiatal házaspárral, és egy sráccal is. Jót beszélgettünk, söröztünk (!), és megvitattuk a nehézségeket. Ők is körülbelül akkor jöttek ki mint én, hasonló gondokkal küzdtek/küzdenek. A mai napon meg bemegyek Amszterdamba, ott fogok találkozni még 3 magyarral, akikkel elmegyünk korizni. Kis mozgás sem árt. :)
A múlt hétvégémet a munkatársamnál töltöttem Zwolle-ban, ami innen 6o km-re van. Szombat délután átmentem hozzá, készítettünk csirkepaprikást és nokedlit, hogy megkostolja a magyar ízeket. Azt hiszem jól sikerült, mert nem lett rosszul. Este egy másik munkatársunk is átjött (egyébként mindkettő hasonló korú, mint én) és rávett mindket, hogy menjünk be a városba kicsit sétálni, esetleg inni. Nos, ezen az estén megtapasztaltam milyen is a holland éjszakai élet: bementünk egy bárnak nevezett helyre, kb 11 felé járt az idő. A zene szólt, páran mozogtak a zene hallatára, a többiek meg beszélgettek. Lehet azt mondani, hogy egy szórakozó helyre csöppentünk bele, mint bárba. Ami feltünt, hogy 12 felé egyre többen lesznek, és nem csak a 15-3o év közöttiek, hanem még 5o-eseket is láttam. Nagyon vegyes volt a társaság, de mindenki közvetlen volt, nagyon szívesen beszélgettek. Ami különbséget tapaszataltam a magyar és a holland 'bulizás' között az az, hogy a zene nem volt olyan hangos, hogy ne lehessen beszélgetni, nem kellett a másik fülébe ordítani. Az emberek inkább csak illegették magukat, mint táncoltak volna (kivéve két csajt, akik az asztalra másztak fel és táncoltak), a beszélgetés jobban ment nekik. A zene viszont nem volt olyan jó, vegyes volt, és az ismeretlen slágereket játszották. Amikor körbenéztem egyedül csak egy emberen láttam, hogy sokat ivott volna, lehet hogy mást is szedett be. Otthon akárhová nézek kómás embereket lehet látni a szórakozóhelyen. Kicsit más kultúra azt hiszem. Nem mondom, hogy más bárban is ilyen a helyzet, de állítólag igen. Ígérem meglátogatok a közeljövőben más helyeket is és beszámolok róluk.
A vasárnapom elég 'vidáman' indult. Senki önérzetét, vallási nézeteit nem akarom firtatni és lenézni, de nekem ez a vasárnap kicsit más volt. A munkatársammal megbeszéltük, hogy megyünk templomba, azaz 'church'-be. Gondoltam jó lesz együtt elmenni. Kocsival mentünk, mikor közeledtünk a helyszínhez egyre többen voltak az utcán és egy lapostetejű épületbe mentek be. Mi is oda mentünk, amin nagyon meglepődtem. Beértünk és látom, hogy ez két tornateremből álló épület. Az egyikben lehetett kosarazni és a kabátokat lerakni, a másikban meg egy kis színpad és sok sok szék. Mikor belépünk, akkor kezdődött az élő zene és az éneklés. Gondoltam, ez elég 'vidám' lesz, főleg, hogy hollandul van minden. Kommentár nélkül: érdekes volt, ilyet is láttam élőben... A szeánsz után kosaraztunk egy keveset, amit nagyon élveztem, mert kb 3 éve nem érintette az ujjam a kosárlabdát. Másnap volt is izomláz a karjaimban :) Utána meg ismét elmentünk a munkatársam lakására, ebédeltümnk, beszélgettünk és hazajöttem.
Lassan kezdem megtapasztalni milyen az élet idekint. Nem kolbászból van a kerítés, nincsenek aranyozott utak. Itt is vannak gondok, akárcsak otthon, de más oldalról közelítik meg őket, és más problémákkal is kell szembenézniük. Mégis boldognak látom őket. Mert figyelnek egymásra, segítenek egymásnak, megbecsülik a másikat. Nálunk is ezt kellene, nem csak mondani, hanem cselekedni. Hosszú folyamat, de el kell kezdeni, különben egy pesszimista és rossz hangulatban élő és csak sodrodó nemzet maradunk. Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy ha megteheti menjek ki külföldre, akár dolgozni, akár csak nyaralni és nyissa ki a szemét. Térjen haza az országába, és a felszedett tudását fordítsa a saját kultúrájának és nemzetének fellenfülésére, boldoggá tételére. Együtt sikerülhet!
