(Vissza)fejlődés?

Az Isten megteremtette az embert, és hatalmat adott neki, hogy gyarapodjon, sokasodjon és hajtsa urala alá a földet. Ezt úgy szoktuk értelmezni, hogy igenis az emberiség lélekszámát növelni kell, akik pozitív dolgokat művelnek itt a Földön, fejlődést hozva a mindennapokba. De vajon ez a fejlődés mit jelent az embernek? És a természetnek? És mit okoz ez az emberi viselkedésben?

Kétségkívül mindnen nap más mint a többi és minden egyes egyénnek a napi tevékenysége változtatja, módosítja az élet ritmusát, az embernek az élethez való hozzállását. Egyszóval mindenki mindenkire hatással van. Nem csoda, hogy szinte minden nyelvben van egy közmondás, miszerint “Egy bolond százat csinál”. Ha ma én veszek egy újonnan megjelent Alma gépet, holnap egyre többen fogják megvenni körülöttem, mert azzal, hogy meglátták nálam, már felkeltettem az érdeklődésüket. És ha holnap elkezdenék az egyik bevezetett törvényről negatív véleményt mondani, és ezzel felkeltem még hozzám hasonló módon gondolkodó pár ember figyelmét, akkor biztos vagyok benne, hogy idővel az így nem gondolkodó is beállna a sorba velünk együtt hőbörögni. És kinek van igaza? Mi az igazság? ''Az igazság olyan mint egy fekete lepke, amit keresel a sötétben''.

Az emberi viselkedés nagyon érdekes. Sokszor szoktam figyelni az embereket, miközben utazom, vagy csak sétálok a városban. Minap, amikor a vonatra vártam, az emberiség birka mivoltát véltem felfedezni. Sok nagy gyapjús birka, velem együtt ücsörgött a váróteremben, amikor bemondták, hogy mindenki maradjon a helyén, mert a vonat minimum öt percet késik. Ahogy elhangzott az égi szó, valami vonatféleség zaja szűrődött be az ajtón. Az egyik birka, gondolom a kos volt, felállt és sietve elindult az ajtó felé. A többi birka mihelyst meglátta ezt, azonnal felugrott a helyéről és egyszerre futott (és szó szerint futott) az ajtóhoz, hogy mielőbb kilépjen a váróteremből és ő legyen az első, aki eléri a vonat ajtaját. Miközben a birkák próbáltak kijutni az ajtón, megjelent a vonat. Ekkor ért mindenkit a nagy csoda: nem a várt személyszállító jelent meg, hanem egy autókat szállító szerelvény. Pár pillanatnak el kellett telnie, mire a birkák fejében 100%-os lett a feldolgozottság, és rájöttek, nem érdemes futniuk. Sőt az egyik birka, aki éppen ekkor az ajtóban volt, megállt és visszafordult. Persze szembe a tömeggel, nem érdekelte, hogy ők viszont ki szeretnének menni az ajtón. A vége egy nagy tumultus és kisebb szócsata lett.

Azt hittem ez csak egyszeri példa a birka mivoltra, de nem telt bele három perc és újabb ékes bizonyítékot véltem felfedezni, hogy az embernek semmi sem számít csak önmaga és hogy mennyire nem szeretnének lemaradni egy másik embertársunkhoz képest (hiszen ekkor kiesünk a körből és nem leszünk ugyanolyanok, mint a többiek). Szóval kiírták, hogy az említett vonat, ami most már biztosan tíz percet késik, egy másik vágányra fog érkezni. (akkor volt pontosan annyi idő, amikor a vonatnak menetrend szerint indulnia kellett volna). Erre a birka vezetője meggyorsította lépteit, mondhatni futni kezdett a másik peronhoz. És mit tettek a többiek? A futás hasznos, gondolták, és egymást taposva rohantak fel a lépcsőn, hogy átérjenek a másik peronra vezető lépcsőhőz. Mikor aztán ott kettesével szedve a lépcsőfokokat leértek az aljára, meglátták, hogy a vonat még sehol. Nyugodság foghatta el a lelküket, hogy még nincs semmi veszve, még simán, gyalogolva is oda tudnak érni a vonat ajtajához, úgyhogy lelassítottak...Gondolom nem kell ecsetelnem mi történt, amikor megjelent a vonat a horizonton...

Én meg csak álltam, mosolyogtam és közben elgondolkodtam, hogy tényleg ilyen manapság a világ? Tényleg nem számít az embertársad csak önmagad? Ezt okozza a fejlődés?

A csillagokból vissza a Földre

A múltkor beszámolt űrutazásomnak vége szakadt, ismét leszálltam a Földre. Leszállásom pillanatában már éreztem, hogy már nem olyan lesz az életem, amilyen volt. És igazam lett: egy újabb fejezet kezdődött az életemben.

Sejtettem, hogy lesz változás, sőt még vártam is rá. De nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy hatással lesz rám, hogy nem csak pár napig formálódom, hanem nap mint nap. Régen éreztem ezt az érzést és igazából nem is tudnám megmagyarázni a belül érzetteket vagy a lassú átalakulásom lépéseit. Egyszerűen érzem, jó úton haladok, lassan megtalálom saját magam, tudom, hogy mit szeretnék és talán az útjelző táblát is látom már, hogy merre. Aztán persze majd az élet megmutatja, mennyire volt jó a döntésem.

Eddig sem voltam egyedül, de most fizikálisan is velem van az, akire talán az életem végéig számíthatok. Azért mondom hogy “talán”, mert hiszen tudjuk, csak az az egy a biztos, máshol meg ott motoszkál az a bizonyos 1%. Még mindig van mit tanulnom magamról és ebben nagy segítséget tud nyújtani egy társ, aki melletted áll és segít ha baj van (vagy ha nincs). Ahogy az egyik költő írja: “Szeretőd és társad más nem is lehet, csak az aki ismer és mégis szeretne hozzád érni, akit nem kell kétszer kérni, hogy segítsen élni”. Persze nem mellékes, hogy nem csak magadat ismered meg, hanem a másikat is. Sőt, a többi emberhez is más másképpen viszonyulsz, máshogyan látod őket. Ez lenne a fejlődés? Szerintem igen, határozottan fejlődöm...

És mi a helyzet a többi baráttal, ők nem segítenek élni??? Dehogynem. Csak most, nagy sajnálattal, háttérbe szorultak. Többek között azért, mert az élet ilyen, ez egy természetes folyamat szerintem. Meg aki ismer, tudja a másik okot is...Azért megpróbálom tartani a kapcsolatot velük is, de nem mindennapi a kommunikációnk. De feltétlenül elengedhetetlen a jelenlétük az életemben. Ha ők nem lennének, nem lennék ott ahol vagyok. Vagy szerintetek másképp van??

Kicsit elkalandoztam most, bár szorosan összefüggő dolgokat próbáltam megosztani veletek, és ahogy sokszor, a gondolataimat és a belső érzéseimet próbálom veletek megosztani. Szerintem túlságosan szürke lenne az írásom, ha csak a mindennapi dolgokat és az élet megfogható dolgait vetném 'papírra'. Az ember, hamár gondolkodó lénynek született, akkor viselkedjék és cselekedjék úgy. Igaz, nem mindig sikerül az agykerekek mozgatása, de egy kis olajozással és kis rásegítéssel el lehet indítani és kordában lehet tartani a gépezetet (no, ez egy igazi mérnőki hasonlat volt). Már korábban is írtam, hogy a 'magas reptű' beszélgetések hiányoznak, amelyeket flekken, bor, pálinka, zakuszka mellett ejtettünk meg annó a barátaimmal. Amíg egyedül voltam, csak magamra voltam utalva, csak a belső gondolatok keringtek. Most, hogy a 'társ' itt van, a gondolatok kikerülnek belőlem és a tőle kapott reakciók újabb gondolatokat ébresztenek. És ezzel el is kezdődik a végtelennek tűnő kör, amelyben a kérdések kergetik a válaszokat, és fordítva...

Űrutazás

Amikor először láttam a Csillagok Háborúja című filmet, sokkal fiatalabb voltam. Mondhatni gyerek, de ez most is igaz rám. A film gondolom mindenki számára ismert: jó és a rossz harca egy számunkra még fantáziába illő jövőben. Fénykardok, repkedő szárnyas és szárny nélküli gépek, örökzölddel borított végtelen tájak és más-más nyelvet beszélő mesebeli lények.

Nos, múlt héten volt tapasztalatom belekóstolni eme fantázia világba, és rá kellett jönnöm, hogy a pár évvel ezelőtt kigondolt 'mese', valójában már itt van közel hozzánk, már csak pár év, és az egész emberiség ilyen világban fogja tengetni a mindennapjait.

Az utazást egy kis városban kezdtem meg. Már ott éreztem, ez nem lesz egy hétköznapi utazás, pedig már párszor megtettem ezt a távolságot. Most valahogy mégis más volt minden. Csendes, kissé borongós idő volt, a szél éppen hogy megérintette a fákon sárguló leveleket. Bármerre fordítottam fejemet, mindenhol különös alakok jelentek meg: az egyik, hosszú szakállas apóka várta a saját járművét, a másik a mindenkit szállító űrbuszra, a harmadik próbált fejfedőt valaki másra tukmálni, a negyedik hamiskás zenét játszot,... Olyan volt, mint a Tatuin bolygón. Hosszú várakozás után az én Csillaghajóm is megérkezett, fedélzetén egy másik bolygóról érkező ember- és nem emberszabásúakkal. Felszálltam és odanyújtottam a jegyemet Darth Vader-nek, aki ránézet, megköszönte és a helyemre tessékelt egy nyögéssel, ami kiderült egy nyelvet takar. A helyem ablak mellé szólt, úgyhogy minden csillagot, bolygót, üstököst így könnyebben láthattam. Mellém ült egy hozzám hasonló simabőrű, aki ráadásul az én nyelvemet beszélte, csak egy kis tájszólással. Örültem, hogy nem csak én, mint ember vagyok egyedül a fedélzeten, hiszen körbenézve minden fajta népet láttam: voltak Moncsicsik, Dzsavák és apró szörnyek is. Sőt még egy múmiát is feljuttattak valahogy a Csillaghajóra. Gondoltam magamban ez jó kis utazás lesz.

Az út elején, amíg eszme cserét folytattam a simabőrűvel, fel-felkaptam a fejem holmi morgásokra, nyögésekre, artikulátlan hangokra. Ilyenkor láttam, hogy ezek nem holmi össze-vissza hangok, hanem épkézlább beszélgetések. Az egyik társalgó párra szegesztem a figyelmemet: mind a kettő mintha más nyelven kuruttyolt volna, mégis megértették egymást. Mint, amikor Luke beszélget Csubakkával vagy Artúr 3PO-val. Még a múmia is megszólalt a maga módján, kérdezett is engem, de sajnos nem tudok múmiául, úgyhogy be kellett érnie egy mosollyal.

Közben a lassú tempóból fénysebességre kapcsoltunk, csak úgy hagytuk le a többi terepsiklót, akik ámultak-bámultak egy ilyen csodálatos Csillaghajó láttán.

Néha néha lelassítottunk, hogy újabb manókat szedjünk fel, miközben pár moncsicsi jobbnak látta a pöfékelést a fedélzeten. Jött is a takarító droid, rájuk csipogott és leparancsolta őket a fedélzetről.

Elgondolkoztam, hogy milyen furcsa, hogy a sors összerakta ezeket a lényeket egy azonos Csillaghajóba, mint ha Noé bárkája lenne, és még én is belecsöppentem, talán azért hogy megfigyelhessem a világ változását és a jövő hajóját.

A jövő elkezdődött, az erő legyen veletek!

Gondolatok

Egy hosszú és fáradságos nap után nincsen szebb és jobb, mikor az ember hazaér a kis lakásába, leül a jól kipárnázott foteljébe és végre egy kis nyugalmat talál. A munkámban is találok néha nyugalmat, de egészen más, mikor a saját fészkemben vagyok, rendezgetem dolgaimat, szépítgetem a lakást és közben végre más dolgokon járatom az agyam, mint a munkahelyen.

Jó, amikor az ember meg tudja osztani ezeket a gondolatokat valakikkel, akiknek saját gondolatuk van a témával kapcsolatban. Néha visszasírom azokat a napokat, mikor a barátaimmal összeültünk és fűszerezve a beszélgetést egy kis borral, sörrel, egyébbel megvitattuk az élet nagy kérdéseit. Na de nem szabad a múltban élni, legfeljebb csak gondolni, és a jövőre kell tekinteni.

Ezen a héten többek között azon filózgattam, hogy mennyire változik az ember az évek során és miért? Mint minden ilyen fajta kérdés, ez a felvetés is nehéz és labirintusokkal teli. Vajon mi készteti az embert arra, hogy változzon? Változik egyáltalán? Szerintem igen és sok minden függ a külső körülményektől. Az ember akarva akaratlanul befolyásolva van a környezetétől és a többi ember viselkedésétől. Nem mindenki gondolkodik ugyan úgy, és a véleményét is formálgatja az ember az idők során. Az embert gondolkodó lénynek tartom (jobb esetben ez a valóságban is így van), tehát vannak saját elképzelései, amiket szóval és tettekkel is kimutat, megzavarva ezzel a másik ember nyugalmi állapotát. És nem csak az emberi gondolkodás ilyen, hanem maga a természet is. Egészen más hangulata van az embernek és máshogyan viselkedik, vélekedik, amikor látja, hogy süt a nap, meleg van, esik az eső, fúj az orkánerejű szél,... Csak egy kis madárcsicsergés is meg tudja változtatni a gondolatokat a buksiban.

Visszatekintve az elmúlt két évemre, én is sokat változtam, formálódtam, ha úgy tetszik kezdtem emberré válni. Sok minden lejátszódott bennem, amikor elfogadtam a családi fészekből való kirepülést és a saját lábamra álltam. Valószínű a velem történtek nem voltak hiábavalóak, azt a célt szolgálták, hogy ismerjem meg magam, találjam meg az életútamat. Jó úton vagyok azt hiszem, de messze még a cél és még nagyon de nagyon sokszor fogok másképen vélekedni a dolgokról.

Apropó, mi is kéztetett arra, hogy elgondolkozzak ezen? Hazaértem a munkából az immár nagyobb lakásomba és elgondoltam, hogy két évvel ezelőtt egy kis szobában kezdtem pályafutásomat, rá egy évre már két szobás kis garzonban tengettem a minden napjaimat, most meg... fokozódik az igény, az életváltozásával és a környezeti hatások miatt változtatni kellett. De nem bánom, mert mint mondtam: mindennek megvan az oka. :)

Még nem találtam meg a pontos és egész választ, de úgy gondolom, hogy minden ember próbál a lehető legjobban alkalmazkodni a élet és a természet változásához. Valószínű ez a természet rendje és minden úgy alakul, ahogyan kell neki. Vagy?

Lemaradtam egy picit

Azt hiszem már elég nem írtam a blogomra. Mikor is volt az utolsó bejegyzés...te jó ég, több mint egy éve!!! És vannak akik nem hallottak rólam azóta. Ajjaj, ezen változtatni kell, de sürgősen. Azaz büdösgyorsan.

Volt, aki megjegyezte, hogy már rég nem látott semmilyen új bejegyzést itt, pedig azt hittem csak a magam szórakoztatásásra írom azt a sok zagyvaságot. De ezek szerint nem, aminek persze nagyon örülök, és köszönöm azoknak, akik figyelmeztettek a lustaságomra. Dehát ismertek, néha a lustaság győzedelmeskedik minden akaratom ellenére.

Nem is tudom mivel is kezdjem. Na jó, talán az egyik legfontosabbal: nagybácsi lettem. Aki már ismeri ezt az érzést az tudja miről is beszélek. Sőt van már olyan, aki kicsit szebb érzést is átélt/átél, nekem még várnom kell arra. Most megelégszem a helyes, mosolygós kis unokaöcsémmel. Ez a jó az egészben, hogy így gyakorolhatok egy kicsit, láthatom, mit is kell csinálni egy gyerekkel ha sír, vagy nevet, vagy csak nézi a világot és értelmezi azt. Talán még jobban, mint a felnőttek, csak magában tartja még. De jó is gyereknek lenni...persze még mindig az vagyok, de azért egészen más volt 'fiatalabbnak lenni'. Annó mondták, hogy ne is akarjak felnőt lenni, de persze mint Nyilas Misi én is fel akartam nőni, mert az milyen jóóó. Most, hogy már lassan két éve egyengetem a saját utam, próbálom megtalálni önmagamat a világban, és saját lábamon állok, tudom mit is értettek a 'gyereknek maradni' alatt. Ezért sem fogok soha felnőni teljesen :).

Szóval mióta megvan a kisöcsi, elég sűrűn vagyok otthon, szinte minden hónapban sikerül hazamennem. Sajnos nem nagyon tudok hosszabb időre otthon tartozkodni, de azért a pár napért mindig megérni.

Közben átköltöztem egy nagyobb lakásba, most már több helyem van a vendégek fogadására, elhelyezésére. Természetesen többet is kell takarítanom, de hát valamit valaiért, nemde? Az új lakás is ugyan abban a városban van, ahol eddig laktam, csak a belváros most közelebb van. Csak kilépek az ajtón, pár lépés és legjobb boltok a szemem előtt teremnek. És ennek ellenére a lakás csendes környéken van, egyedül a madarak csicsergése zavarja meg a nyugalmat néha. Mondjuk azok is inkább elringatnak énekükkel a hosszú fáradtságos munka után.

Apropó munka. A helyzet szinte vátozatlan, próbálom a maxiumumot nyújtani és a lehető legtöbbet tanulni. Szerencsére ez elég jól megy és úgy érzem a tavalyhoz képest már sokkal többet fejlődtem. Most már lehetőségem van jobban belátni a cég gondolkodás módjába és ezzel együtt az emberek lelkébe, fejébe. Nem mondom, vannak azért különbségek. Egyre jobban tapasztalom, hogy az itteniek olyanok, mint a galambok: kell nekik egy bizonyos hely maguknak, nevezzük buroknak, és nem engednek be oda senkit. Ha erőszakos vagy és próbálokozol, akkor mint egy sündisznó védekeznek. Jobb nem belemenni a játékba, a végén úgy is te húzodd a rövidebbet. Ez a burok valakinél elég puha, valakinél nagyon erős. Éppen ezért nem mindegy, hogy kihez hogyan fordulsz. Van, akinél rögtön a lényegre kell térni, nem éreztetni a baráti közeledést, mert az fenyegetőnek érzi. Viszont van olyan, akinél az hozza meg számodra a várt sikert, ha előtte elbeszélgetsz minden féléről és utána térsz a lényegre. Ezt még tanulnom kell, mert nem mindig tudom kinél melyik működik, valami köztes dolgot kell elsajátítanom. Formálódom, formálódom...

Elmúlt napjaim 2 (magánélet)

Most már tegyük félre a munkát, hiszen az élet nem csak erről szól. Ahhoz, hogy a meló élveztes legyen és hasznosan tedd, amit csinálsz, szükség van egy harmonikus magánéletre. Nekem megvan? Lehetne jobb is, de nem panaszkodom.

Szóval a legfontosabb dolog, hogy végre találtam magamnak egy új lakást és hamarosan költözni fogok. A lakásban egyedül leszek, senkivel nem kell közösködnöm, ami rám fog férni. Maga a hely Hilversum városa lesz, ami közelebb van Amszterdamhoz, viszont messzebb a munkahelyemhez. De ezt a kényelmetlenséget vállalom, hiszen otthon is már megszoktam, hogy sokat kellett utaznom tömegközlekedéssel, hogy beérjek a suliba vagy a munkába. És kerékpárral sem annyira vészes a távolság, lehet hogy néha kerekezni fogok :) 

Maga a lakás nem nagy, de egy embernek bőven megteszi. Két emeletes lakóház második emeletén fogk lakni, lesz egy kis teraszom (a bejárat innen van), amely szinte mindig napos (mármint ha süt a nap, mostanában nincs rá panasz). Majd jobb idő esetén grillpartit is lehet rendezni. Szóval a bejárat innen van, és rögtön a konyhába érkezünk. Egy elég szűk kis konyha, de a célnak meg fog felelni. Szemben lesz a fürdő, jobbra a nappali, amelyből nyílik a kis hálószoba. Összesen kb 3O nm. Ha jól emlékszem, akkor padlószőnyeg van, és bútorozott. Nekem nagyon is meg fog felelni. A lakást rögtön egy bulival avatom fel, hiszen 3 jóbarátom pont a költözésem másnapján látogat meg, úgyhogy teljes lesz az öröm és a hupákolás. 

A hétvégeimet mindig megpróbálom hasznosan tölteni. Egyik hétvégén ismét elmentem Belgiumba, majd a másikon Frankfurtba. A frankfurti jó móka volt :) Útazási eszközként kipróbáltam a buszt. Kb 6 óra buszozás, ki lehet bírni és olcsóbb, mint a vonat. Ráadásul most a vonatnak is 5 órába telik az út megtétele, mert pályafelújítás van (amúgy a röpke 6OO km-t 3,5 óra alatt tenné meg). Eurolines (reklám) buszra vettem jegyet és nagyon megörültem, mert magyar busz volt. Pont arra sikerült helyet találnom, amely Budapest felé ment, így szinte félig otthon éreztem magam. 

Este megérkeztem Frankfurtba (ugyanis délután indultam), a barátom várt rám és bementünk a városba az almabor negyedbe. Ott két nagyon szimpatikus magyarhoz csatlakozva ittuk az almabort, amit kb 1 óra alatt voltak képesek kihozni. Másnap elmentünk így négyen túrázni. Hihetetlen érzés volt ismét magasabb dombok között sétálni, a lassan ébredező természetben. Olyan érzésem volt, mintha otthon valamelyik hegységben sétálnánk. A fák kezdtek zöldelni, a bokrok virágozni. Eléggé elfáradhattunk a sétában, mert a miután hazamentünk egy nagyon aludtunk, kb 13 órát. Igaz azt beszéltük meg, hogy este még bemegyünk a városba, de valahogy nem jött ez össze :) Reggel 7 felé egymásra néztünk és nagyon nevettünk, hogy hogyan voltunk képesek aludni este 6tól. Na de már mindegy volt. Aznap március 15dikei ünnepség volt a magyar házban, ahová elmentünk és nagyon jót szórakoztunk. Hihetetlen aranyosak voltak a fellépő gyerekek, majdnem fél órás műsort adtak elő. Nagyon jó társaság gyűlt össze.

Sajnos aznap este már indultam is vissza, reggelre már a munkában kellett lennem. Minden esetre felejthetetlen egy hétvége volt nekem is és a barátomnak is, ugye?? :)

Folyt köv.

Elmúlt napjaim 1 (munka)

Elérkezett a tavasz, már teljes egészében ragyognak a fák. Ilyenkor ki szeretne otthon maradni a sötét lakásban (szobában)?? Én nem :) 

Sok minden történt, mióta nem írtam, most bepótolom eme hiányosságomat. Hol is kezdjem....Na jó, essünk túl a munkai 'előrelépés' témán. 

Szóval a részlegünk végre kapott új fönököt. 54 éves (ami már nagyon szimpatikus), átlagos magasságú, kicsi sörhassal bíró (lehet hogy sok kolbász lapul inkább benne) szakállas ember. Vele rögtön megtaláltam a hangot, és láttam rajta, nagyon segítőkész lesz abban, hogy a céljaimat elérjem. (Kis kitérő, mi is a célom? Jól megtanulni a szakmát és a nyelvet, ami rengeteg energiával és tapasztalatszerzéssel jár.) Az új fönök mindenkivel egy személyes beszélgetést szervezett. Gondolom velem is hasonló témákról beszélt, mint mindenki mással. Megkérdezte, hogy miben tudna nekem segíteni, hogy jobban érezzem magam és elérjem céljaimat. El is mondtam, hogy nagyon jó lenne, ha valakihez tudnék társulni, amikor tárgyalásra megy, így a tárgyalást, az ügyfelekkel való viselkedést megleshetem és elsajátíthatom. Szinte nem is kellett több, rögtön másnap be is dobott a mélyvízbe. Ugyanis, másnap kaptam egy levelet egy török ügynöktől, hogy az ügyfél meghív bennünket egy tárgyalásra. Erre a török tudásom és a projekt ismerete miatt engem bízott meg a fönök a kimenetellel. Persze kaptam egy nálam kicsit tapasztaltabb, nagy dumájú emberkét. Szó mi szó, így kikerültem Törökországba 3 napra, amiből kettő az utazással, egy meg a tárgyalással telt. 

A tárgyalás sikeresnek mondható volt, rengeteget tanultam és még a török tudásomat is megcsillogtattam, ami a munka megnyerését elősegítheti. Végre olyat csináltam, ami ténylegesen hasznos volt. Eddig csak az irodában ültem, számolgattam, néztem a rajzokat, de most kézzel fogható, szemmel látható dolgokat is csináltam. Aki ismer, az tudja, hogy nekem ez kell, így gyorsabban tanulok. 

Akivel kint voltam holland ember nagyon vicces volt. Már az elején leszögeszte, hogy ő csak egyszer eszik naponta, hogy majd szóljak ha éhes vagyok, különben nem fogunk enni. Pont Törökországban ne együnk?? Rendben, majd a hasam nekem, én meg neki szólok, akkor ebben megállapodtunk. Utána ecsetelte, hogy az emberiségnek 96%-a idióta és hülyeségeket csinál. De ő nem tartozik ebbe a kategóriába... Részben igazat adok az elméletének, mert tényleg vannak nem éppen logikusan gondolkodó emberek (sajnos néha én sem), de attól még nem kell a többit leidiótázni vagy lenézni. Ez a fajta viselkedés nem nyerte el a tetszésemet, de viccesnek találtam a módját, ahogy előadta nekem. És számára minden 'nagyon egyszerű' volt. Igaz nem tudta megmagyarázni, amit kérdeztem, hanem szépen elterelte a szót olyan vágányba, ahol már ő az úr. Így csinálja egy igazi kereskedő, nem? Szóval annak ellénre, hogy maga a munkatársam nem volt szimpatikus, elviseltem és megértettük egymást, és a lényeg, hogy nagyon sokat tanultam ezalatt a 3 nap alatt. 

Azóta folyamatos az irodai munka a cégnél, reggeltől-estig. Persze így gyorsan és hasznosan  telnek a napok, napról napra fejlődöm. A héten meg ismét kaptam egy lehetőséget, miszerint ismét kimegyek Törökországba egy kiállításra 6 napra. Ez is egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadni és kapcsolatokat kell szerezni. 

Régebben irigyelltem azokat, akik ennyit utaznak munka miatt, milyen sok szép helyet látnak így. Ez igaz is, de arra nem gondoltam, hogy egy ilyen 'kiküldetés' mennyi fáradtsággal és idővesztességgel jár. Nagyon örülök neki, hogy ismét kimehetek, de tudom, nem sok időm lesz jobbra balra nézelődni, mert a munkára kell koncentrálni, elvégre nem nyaralni megyek :) Azért mindent megpróbálok, hogy nagyon jól érezzem magam ott. 

És ha ez így megy tovább, azaz tapasztalatokat és tudást szerzek, akkor hamar össze tudom rakni a képet. Most úgy érzem, mintha a puzzle egy egy részét már kiraktam volna, de a köztük lévő kisebb darabok hiányoznak. Ezek elengedhetetlenek a teljes kép megismerésére és a szakma megismerésére.

Magánélet: Folyt köv.