Azt hiszem már elég nem írtam a blogomra. Mikor is volt az utolsó bejegyzés...te jó ég, több mint egy éve!!! És vannak akik nem hallottak rólam azóta. Ajjaj, ezen változtatni kell, de sürgősen. Azaz büdösgyorsan.
Volt, aki megjegyezte, hogy már rég nem látott semmilyen új bejegyzést itt, pedig azt hittem csak a magam szórakoztatásásra írom azt a sok zagyvaságot. De ezek szerint nem, aminek persze nagyon örülök, és köszönöm azoknak, akik figyelmeztettek a lustaságomra. Dehát ismertek, néha a lustaság győzedelmeskedik minden akaratom ellenére.
Nem is tudom mivel is kezdjem. Na jó, talán az egyik legfontosabbal: nagybácsi lettem. Aki már ismeri ezt az érzést az tudja miről is beszélek. Sőt van már olyan, aki kicsit szebb érzést is átélt/átél, nekem még várnom kell arra. Most megelégszem a helyes, mosolygós kis unokaöcsémmel. Ez a jó az egészben, hogy így gyakorolhatok egy kicsit, láthatom, mit is kell csinálni egy gyerekkel ha sír, vagy nevet, vagy csak nézi a világot és értelmezi azt. Talán még jobban, mint a felnőttek, csak magában tartja még. De jó is gyereknek lenni...persze még mindig az vagyok, de azért egészen más volt 'fiatalabbnak lenni'. Annó mondták, hogy ne is akarjak felnőt lenni, de persze mint Nyilas Misi én is fel akartam nőni, mert az milyen jóóó. Most, hogy már lassan két éve egyengetem a saját utam, próbálom megtalálni önmagamat a világban, és saját lábamon állok, tudom mit is értettek a 'gyereknek maradni' alatt. Ezért sem fogok soha felnőni teljesen :).
Szóval mióta megvan a kisöcsi, elég sűrűn vagyok otthon, szinte minden hónapban sikerül hazamennem. Sajnos nem nagyon tudok hosszabb időre otthon tartozkodni, de azért a pár napért mindig megérni.
Közben átköltöztem egy nagyobb lakásba, most már több helyem van a vendégek fogadására, elhelyezésére. Természetesen többet is kell takarítanom, de hát valamit valaiért, nemde? Az új lakás is ugyan abban a városban van, ahol eddig laktam, csak a belváros most közelebb van. Csak kilépek az ajtón, pár lépés és legjobb boltok a szemem előtt teremnek. És ennek ellenére a lakás csendes környéken van, egyedül a madarak csicsergése zavarja meg a nyugalmat néha. Mondjuk azok is inkább elringatnak énekükkel a hosszú fáradtságos munka után.
Apropó munka. A helyzet szinte vátozatlan, próbálom a maxiumumot nyújtani és a lehető legtöbbet tanulni. Szerencsére ez elég jól megy és úgy érzem a tavalyhoz képest már sokkal többet fejlődtem. Most már lehetőségem van jobban belátni a cég gondolkodás módjába és ezzel együtt az emberek lelkébe, fejébe. Nem mondom, vannak azért különbségek. Egyre jobban tapasztalom, hogy az itteniek olyanok, mint a galambok: kell nekik egy bizonyos hely maguknak, nevezzük buroknak, és nem engednek be oda senkit. Ha erőszakos vagy és próbálokozol, akkor mint egy sündisznó védekeznek. Jobb nem belemenni a játékba, a végén úgy is te húzodd a rövidebbet. Ez a burok valakinél elég puha, valakinél nagyon erős. Éppen ezért nem mindegy, hogy kihez hogyan fordulsz. Van, akinél rögtön a lényegre kell térni, nem éreztetni a baráti közeledést, mert az fenyegetőnek érzi. Viszont van olyan, akinél az hozza meg számodra a várt sikert, ha előtte elbeszélgetsz minden féléről és utána térsz a lényegre. Ezt még tanulnom kell, mert nem mindig tudom kinél melyik működik, valami köztes dolgot kell elsajátítanom. Formálódom, formálódom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése